Miért jó nálunk dolgozni?
Amit nyújtunk Önnek:
Elekes Mária
forgalmi koordinátor"Több, mint 20 éves munkatapasztalattal mára eléggé letisztult a kép számomra: Amiben jó vagyok, és fizetnek érte, az a FOGLALKOZÁSOM. Amiért fizetnek és a világnak szüksége is van rá, az a HIVATÁSOM. Amire szüksége van a világnak, és szeretem is csinálni, az a KÜLDETÉSEM. Onnan tudom, hogy jó helyen vagyok a BKV-nál, hogy az itteni tevékenységem mindhárom együtt."
Nagy Mónika
szakmai titkár"Azért szeretek itt dolgozni, mert itt igazán jó társaságban lehetek. Olyanokkal dolgozhatom együtt, akiknek elismerem a szakmai tudását és akikben megbízom. Minden nap tanulok valami újat, új kihívásokat kapok és úgy zárom be magam mögött délután a BKV kapuját, hogy tudom, holnap reggel szívesen nyitom ki újra."
Kiss Balázs
HR szakértő„A BKV Zrt. számomra nem csak egyszerű munkahely, annál sokkal több, inkább egy nagy család, mely engem is „beszippantott”. Pedig 15 évvel ezelőtt amikor beléptem pályakezdőként a Társasághoz, nem gondoltam, hogy itt maradok, de a pozitív légkör, a tartalmas feladataim, a sok igaz barátomnak tekintett kolléga miatt jól érzem magam, nem vágyódom el innen.„
Fánczó Jánosné
autóbuszvezető„Egy véletlen kapcsán kerültem ide. Láttunk egy plakátot ezelőtt másfél évvel, és a gyerekeim hazafelé lefotózták. Kérdezték, hogy nincs-e kedvem buszt vezetni. Utána pedig, ahogy mondani szokták, a többi már történelem. Ha a gyerekeim nem jönnek haza ezzel a képpel, akkor most nem vagyok itt valószínűleg. Eljutottam oda, ahová szerettem volna. Ezt minden túlzás nélkül mondhatom. Ez nekem ténylegesen az a munka, amit szerettem volna.„
Czitrovszky Balázs Dániel
projekt mérnök"A BKV-nál történő munkavégzés változatos, ahol lehetőség van sokoldalú fejlődésre, ugyanakkor családbarát, jól tervezhető és kiszámítható munkahely."